„Nagy sokadalom szokott botorkálni a sátorok kifeszített kötelei között” – olvashatjuk Krúdy Gyula Régi pesti históriák című kötetében 1926-ból, melyben a Terézvárosi Búcsúról ír.  Az évszázados hagyományokra visszatekintő rendezvényen a VI. kerületi kulturális élet színe-java mutatkozhatott be évről-évre. Ez az év más lesz, hisz búcsú nélkül maradtunk. Hiába a felelős járványügyi döntés, a szívünkben a hiányt nem pótolja egy klippályázat. Terézvárosban az október mindig az egyik legeseménydúsabb hónap volt, melynek középpontjában a 17-18-ai hétvégén sorra kerülő, összművészeti fesztivál a Terézvárosi Búcsú állt. Ilyenkor a lokálpatrióták és a belváros kulináris-szórakoztatóipari fellegvárának rajongói ünnepelhették a több száz éves múlttal rendelkező városrészt.  Avilai Nagy Szent Teréz ünnepén az elmélyülésre, az ismeretszerzésre és a színvonalas szórakozásra is lehetőség volt, s itt adták át a terézvárosi kitüntetéseket is.

Ez az év mindenképpen más, mint a többi, egy új, ismeretlen helyzetben kell napról-napra helytállnunk.  Ha valamikor, akkor most különösen fontos, hogy lélekben összetartsunk, szeretettel és empátiával forduljunk egymás felé. Erre hívja fel a figyelmet a Szent Teréz liturgikus emléknapjához kapcsolódó ünnep is, melyet az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplomban hagyományokhoz hűen szentmisékkel, idén táblaavatással és ünnepi nagymisével tartanak meg. Szent Teréz belső harmóniájának titka azokban a szavakban rejlik, melyekkel magát szokta bátorítani: „Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen. Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér…”