"A dolgok változnak. A vers örök."

2014.04.11 szerző: GZs

A Költészet Napját József Attila születésnapjára emlékezve 1964 óta minden évben április 11-én ünnepeljük. Irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal, képzőművészeti kiállításokkal tisztelgünk a magyar líra előtt. Csatornánk a Kultúrmorzsákban emlékezik meg a költészet fontosságáról és szépségeiről!

Országos programkínálat:

Budapesten Versmaraton, Debrecenben most is megrendezik a költészeti fesztivált, Szentendrén pedig újra lesz Verskommandó.

A diákok is bekapcsolódhatnak az idei Versmaratonba, amelyen a költészet napja alkalmából mintegy 70 kortárs magyar költő olvassa fel verseit a Thália Színház Mikroszínpadán. A Magyar Rádió nonprofit Zrt., a Magyar Napló Kiadó, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szervezésében megvalósuló egész napos Versmaratonon Az év versei 2014 című antológia szerzőit ismerheti meg a közönség. 

A Művészetek Palotájában Literárium extra címmel a 450 éve született William Shakespeare megzenésített szonettjei hangzanak el, amelyek központi témája a szerelem, a szókimondó szexualitás és mindaz, ami ezzel jár. 

Kőbányán mintegy ezer kisiskolás gyerek mondja el, majd jelnyelven adja elő József Attila Hull a levél a fáról című versét ma 11 óra 11 perckor.

In memoriam József Attila címmel tartanak előadást a költészet napja alkalmából a József Attila Színházban. 

Debrecenben immár 12. alkalommal rendezik meg a költészeti fesztivált, amelynek programjain költőkkel és verseikkel találkozhatnak az általános iskolákban, a gimnáziumokban és a könyvtárakban, a Református Kollégiumban, a Debreceni Egyetemen, a Debreceni Művelődési Központban és a Déri Múzeumban, az Apolló moziban, valamint a város utcáin és terein is az érdeklődők. 

Kaposváron a főtérre várják ma a versszerető közönséget a Csiky Gergely Színház művészei, akik a város általános és középiskoláival együtt ünneplik a magyar költészet napját kortárs és "majdnem kortárs" magyar költők gyerekverseivel.

Békéscsabán délben fejeződik be a 24 órás versfolyam, Szarvason pedig akkor kezdődik az este nyolcig tartó versmondó és versolvasó ünnep.

Pécsett a versolvasást, vetélkedőt és a költészet aktuális kérdéseit feszegető előadást is tartanak a költészet napján.

Szentendrén és a környező településeken verskommandók keresik fel a közintézményeket reggeltől.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Ady Endre verseiből, naplórészleteiből, publicisztikáiból összeállított pódiumesttel ünnepli a költészet napját.