Zenepavilon szirtaki

2014.07.04 szerző: GZs

Nem telhet el hétvége muzsikaszó nélkül! Már közel két éve tartozik hozzá a hatoscsatorna életéhez a rendszeres szombati TÉR-ZENE-ZENE-TÉR koncertsorozat, mind a Terézvárosiak, mind pedig az ország különböző pontjaiban élő nézőink nagy örömére. A népszerű előadók és a művészeti iskolák növendékei által, minden hétvégén lehetőség nyílik a zene köztudott közösségépítő és gyógyító erejének  átélésére, megtapasztalására. 

Ezen a szombaton 10-től Stefanidu Janula és zenekara ritmusos görög dallamokkal pörgeti meg a levegőt és reményeik szerint a közönséget! Az együttes tagjai Magyarországon élő görög zenészek, akik számos különböző zenei formációban vettek részt együtt és külön-külön is. A zenekar a 80-as évek végén alakult, most – hosszú hallgatás után – megújulva lép a közönség elé ebben a felállásban. A zenekar tagjai; Stefanidu Janula ének, Sokalopulos Giannis buzuki, ének, Foulidis Georgios gitár és Szertaridisz Jannisz  baglama, tuberleki. 

Aki lemaradna, az a hétfőn 18:00- kor kezdődő Terézvárosi Magazinműsorunkban betekinthet a koncert lélekemelő pillanataiba! Tartsanak velünk ezúttal a koncerten, majd a képernyők előtt továbbra is! GZs