Minden ami éltet!

2014.11.20 szerző: GZs

Megjelent Paor Éva HuMorzsák című könyve, mely kortól függetlenül mindenkinek ajánlott olvasmány. Azt, hogy egy családban mennyire találékonyak, kreatívak és kitartóak a tagok nagy mértékben meghatározza a nevelés és a környezet ahol felnövünk. A Paor család több generáción keresztül példaértékként hordozza az életerőt és az élet szeretetet. A sikeres műsorvezető, előadóművész Paor Lilla, csatornánk főszerkesztője fiával Gyarmati-Paor Zoltánnal közösen tartja kézben a televízió életét. Ezúttal azonban az édesanya-nagymama, Paor Éva munkássága kerül a középpontba, ugyanis karácsonyra debütál első könyvével, amely a HuMorzsák címet kapta.

Paor Éva újságíró/PR szakember életének vidám és könnyfakasztó történetei akármelyik családban megtörténhettek volna. A szerző célja, hogy a mai problémákkal teli világunkban bebizonyítsa azt, hogy voltak nehezebb idők is, és hogy az élet minden pillanatában - még, ha azt a pillanatot épp tragédiaként is éljük meg - fellelhető a humor, ami átsegíthet a napi gondokon. Mindössze annyi a dolgunk, hogy észrevegyük!


A könyvbemutató időpontja november 28. 18:00
Az eseményen részleteket hallhatnak a HuMorzsák című könyvből, Pálos Zsuzsa színművész tolmácsolásában a MAT adventi tárlatának keretében. Az est háziasszonya Paor Lilla lesz a Sashalmi Maconkai Orosz László Galériában. 

A könyv már interneten rendelhető, és hamarosan a könyvesboltok polcairól is várja, hogy a karácsonyfa alá kerülhessen!

Paor Éva: HuMorzsák

A grafikákat készítette: Teszák Sándor
Kéziratelőkészítés: Radics Eda
Szerkesztette és lektorálta: Mészáros Lilla
Borítóterv: Gyarmati-Paor Zoltán
Fotó: Tarhos Emese

 

online rendelés a bookline-on itt